Elérkezett a nap, ami mérföldkő minden kezdő futó életében, amire már olyan régóta vágytam és amire konkrétan három hónapja edzettem. Nem esett túl jól 5 órakor kelni de muszáj volt. Persze az izgalomtól és a korai keléstől egy falat sem akart lemenni a torkomon de letuszkoltam a peanut butteres energy bart felkelés után egy negyed órával és felöltöztem indulásra készen.
A nagy kérdés, hogy vajon esni fog-e az eső, fázni fogok-e stb. Mert én ujjatlanban terveztem lefutni mégiscsak az a legkényelmesebb....Hát azt kell, hogy mondjam óriási szerencsém volt, mert elállt az eső reggelre. Egy negyed óra alatt ott is voltam a stadionnál ahol leparkoltam a kocsit és onnan sétáltam tovább a rajt helyszinéhez. Bőven időben voltam igy meg tudtam nézni konkrétan a rajtvonalat, leültem kicsit, fényképezkedtem a legjobb fej fekete csajokkal, nézegettem a többi futót és hangolódtam fejben a rám váró órákra... Még nem adtam le a csomagom mert szükségem volt a hosszú ujjasomra, eléggé hűvös volt.
Bár el tudtam menni pisilni a rajt előtt, a terv, hogy 12 óra alatt cask kijön aminek ki kell jonnie nem vált be...és tudtam, hogy gondok lesznek. Ezen lehet röhögni vagy kiakadni, hogy milyen undoritó vagyok, hogy igy leirom, de nyilt titok a futók körében cask senki nem szeret róla beszélni, hogy a nagyvécézés alapproblémának számit a hosszú futások alatt....aki nevet, annak megintcsak azt mondom próbálja ki. Tapasztalatom szerint soha nem elég a mobil WC verseny alatt és arra is emlékszem, amikor Budapesten a Spar futásnál azt hittem nem érek el a WC-ig.... Úgyhogy ennek szellemében volt bennem egy kis feszkó, mert tudtam, hogy előbb utóbb majd meg kell állnom....
Na de levettem a felsőm, letettem a csomagom, bemelegitettem és elbattyogtam a rajthoz, ahol már gyűlt szépen a nép. Még utoljára 10 perccel a rajt előtt elmentem mosdóba, majd beálltam a 9,5 perc/mérföld sebességű sávba.... hatalmas volt a tömeg, lespanoltam két középkorú fickóval akiknek nagyon tetszett a fejpántom :D
Meghallgattuk a himnuszt, majd a visszaszámlálás után elindult a 3000 maratoni távot és nemtudomhány 5km-t futó emberke, hiszen a félmaratonosok a féltávnál csatlakoztak a mezőnyhöz. Óriási adrenalin öntött el, de megfogadtam a legbölcsebb tanácsot, hogy maradjak szép lassú tempóban az elején bármennyire is felspanol a verseny. Szóval elkezdtem szépen a kis tempóban ami mint utóbb kiderült egy egész jó kis tempó volt. Már rögtön az első mérföldeken nagyon kis szurkolótáblákkal találkoztam pl. "You run better than the government"...hiszen még tartott a government shutdown... :D Mentem mentem szépen, fülemben a kis zenémmel de nem igazán tudtam kikapcsolni...Rájöttem mi a bajom. Nem mintha még nem vettem volna részt ilyen versenyen, de már egy éve volt mikor Pesten igy futottam és elfelejtettem milyen. Hiszen teljesen más az, amikor kimentem a B&A running trail-re az erdőben futni elmerülve egyedül a gondolataimba és teljesen felszabadulva, mint igy hogy körülötted mindenhol futnak.... mondom, elfelejtettem...valahogy egy kicsit stresszesebb az egész, viszont a szurkolás meg tök jó. Már rögtön az elején belekóstoltam egy-két kisebb emelkedőbe de azt nem tudtam, hogy ezek a light-os fajták lesznek. Ahogy edzéseim során kitapasztaltam 50 percenként ettem fél csomag energy gelt vizzel. Az 5,7 mérföldhöz 52:47 alatt érkeztem ami 9:15 perc/mérföldes átlagidőnek felelt, ez egyáltalán nem rossz. Úgy a 10. mérföldnél előttem futott egy ideig egy félmeztelen, nagyon durván jó pasi ez megfelelő vizuális motivációnak bizonyult a 13.1 mérföldes félmaratoni távhoz, amelyhez 2 óra 8 perc alatt értem el, igy a 4 óra 15 perces álom befejezési idő már veszélybe került. De ez akkor sem rossz eredmény, hiszen tavaly pl. az első félmaratonomat 2 óra 17 perc alatt futottam. Itt egy kicsit már élveztem a dolgot, nagyobbak lettek a hézagok a futók között, a zene a fülemben volt továbbra is, és azt kell hogy mondjam, relative gyorsan eltelt ez a kicsivel több mint két óra. Mentem, mentem tovább, jöttek a jobbnál job szurkolói táblák, pl. az öreg bácsi aki ezt tartotta fel "Quit complaining, I'm tired too" :D Ami versenytérképet illeti most jött az egyik legklasszabb rész az Inner Harbor, ahol a főúton mentünk és nagyon szép kilátás volt az egész kikötőnél meg ez amúgyis a putri Baltimore legszebb része. :D Jó volt látni büszke férjeket, feleségeket, gyerekeket, barátokat akik mind szurkoltak valakinek. Én mindenkire mosolyogtam, mindenkivel lepacsiztam aki akart. Ettől függetlenül azért akaratlanul is egy icipicit elkezdtem magányosnak érezni magam, hiszen nekem senki nem szurkol.....na de ekkor a 16. mérföldnél hallom. hogy Eszti, Eszti jobbra nézek és a Rade fut mellettem a telefonjával és videózik meg fényképez. Én olyan szinten megörültem és annyira sokat jelentett a folytatáshoz, hogy nem igaz, mint utóbb kiderült kelett is, mert most jött cask a neheze.
Igy örültem a Radenak....
Az igazán nehéz rész most jött. Jó tudtam, hogy Baltimore dombos, meghogy edzeni kell nemcsak sik terepen, de ennyi kibaszott emelkedőre (már elnézést) tényleg nem voltam felkészülve. Akárhogy is nézem a 17.től a 22. mérföldig szinte végig felfelé mentem ami borzasztóan vette el az erőm és lassitott meg egyben. És jött ugye a kritikus 19. mérföld, a fal....amit sikerült áttörnöm, de a fogamat összeszoritva mentem és cask mentem fel az emelkedőkön....a 20. mérföld körül rengetegen voltak, akik nem birták tovább a soha véget nem érő emelkedőket és bizony elkezdtek sétálni, de én bár majd leszakadt a vádlim eszembe se jutott, hogy megálljak vagy gyalogoljak. Az biztos, hogy nagyon lelassultam, hiszen a 18.8. mérföldnél ahova 3 óra 5 perc alatt értem be már csak 9:52 perc/mérföld volt az átlabsebességem. És akkor ezután jött a WC probléma. Bármennyire is próbáltam reménykedni, hogy kibirom, hiszen már csak kicsivel több mint egy óra volt hátra, sajnos nem sikerült. És elkezdett olyan mértékűvé válni a gond, hogy már nem tudtam élvezni mert cask az járt a fejemben, hogy hol van a következő mobil WC...ami volt is, cask sajnos akkora sor volt előtte, hogy mondtam én nem vesztek el negyed órát az biztos....igy mentem tovább...3 óra 40 percnél már bizonyosan tudtam, hogy nem fogja végigbirni a hasam. Óriási mákom volt, hogy pont kifogtam egy olyan WC-t, ahol nem volt sor és ahogy odafutottam már mehettem is. Ezután a pont után minden más volt, mert már cask a lábaiddal és a saját akaraterőddel kellett küzdened. Bennem nem volt kérdés, hogy végigcsinálom-e, mert tudtam, hogy igen. Érdekes volt, gondolkodtam úgy a 23. mérföldnél, hogy ennél a pontnál már szerintem épp kurvára mindegy mennyire vagy edzett vagy sem, itt már fejben dől el minden. A 24. mérfüldnél láttam egy jópofa táblát: "Pain now, beer soon" :D Az utolsó egy mérföldet már teljesen felszabadulva futottam és már elképzeltem a pilllanatot, ahogy beérek....
És a kérdés, hogy milyen érzés volt mikor bent voltam a célban...hát megpróbálom leirni. Igazából egy boldogság, egy pillanat, amikor minden problémádat leszarod, mert megcsináltad....Azt éreztem, hogy nem vagyok se zseni, se gazdag, se szépségkirálynő....viszont van valamim, amit senki nem vehet el tőlem...és megintcsak az, hogy ezt cask az érti, aki megcsinálja. Az 4 óra 15 perces álomidő nem sikerült, ami az emelkedőknek és a technikai szünetemnek tudható be, de azt hiszem a 4 óra 28 percemre is büszke lehetek, és a nők között benne lettem az első 500-ban. Ez a kép a célban készült, mert a Rade kölcsönkért egy gépet a mellett lévő szurkolóktól. :D
Mi történt ezután.... Hát bevonszoltam magam a finish area-ba, ahol hivtuk egymást a Radevaé, de mondtam neki adjon 5 percet mert lényegébeb megint nyilegyenesen rohantam a WC-re...nem ér nevetni....ki kell próbálni... aztán felmarkoltam a kaják közül össz-vissz egy ananászkompótot majd leültem és valamennyire lenyújottam a lábaim. Majd jött a Rade, felhúzott és elvánszorogtunk a cuccomért. Ekkor kezdett el elerdeni az eső, úgyhogy azt hiszem enyén szólva is szerencsés voltam. Ami a legjobban bosszant. hogy egy rohadt kép nem készült az érmemmel... ne kérdezzétek miért...de fáztam is is esett igy mentünk a pulcsimért. Kitaláltuk, hogy most még ne vezessek mert alig állok a lábamon, igy a Rade kocsijához mentünk és ő vitt vissza hozzájuk....Ja cask nekem meg minden váltásruhám meg többi cuccom az én kocsimba volt. Na de a Rade olyan szinten volt jó fej, hogy nemcsak isteni tojásos kaját csinált, hanem letusolhattam és adott minden ruhát. Aztán lepihentem kicsit a nappaliban de nem aludtam el, hanem anyáékkal skypeoltam, a Rade meg filmezett. Pár óra múlva elmentünk a kocsimért, ami még mindig a stadionnál volt és onnan meg az étterembe, ahol a Rade dolgozott. Az egy puccos hotelnak az alján van igy a mosdóban átöltöztem a saját ruháimba, mert elég érdekesen néztem ki a Rade gatyájában és pulcsijában. Nagyon rendes volt, bemutatott a bartender kollégájának kaptam sört, amit 2 ibuprofennel együtt le is húztam. Úgy volt, hogy jön az Alex is hogy gratuláljon meg dumáljunk de elhúzodott a meetingje én meg ötkor már mondtam, hogy én nem várok tovább igy megköszöntem mindent a Radenak és hazaindultam. Mellesleg gyönyörű idő lett délutánra. Nem volt para a vezetés, a sör+gyógyszer kombó segitett a lábaimon, mikor visszaértem Annapolisba még a plázába is bementem mert csizmát kerestem, de persze cask felhúztam magam mert nem találtam normális áron semmit igy ettem inkább egy frozen yoghurtot. :D Hazaértem, gratuláltak a Michaelék és mondták, hogy legyek büszke mert nem sokan mondhatják el, hogy egy amerikai nagyvárosban maratont futottak. De én meg köszönettel tartozom nekik, mert végig támogattak... Ami az egyetlen fura dolog, hogy mivel egy kezdő futónak a marathon lefutása a top cél, most már úgymond nincs mit várni. ennél már nincs feljebb....márpedig aki ismer tudja, hogy mindig új célok után nézek...de sebaj, az első alkalom varázsa elszállt, viszont most már ha kérdezik büszkén kategorizálom magam futónak....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése