2013. október 2., szerda

Pereg a nyár

Augusztus 12. hétfő
 
Délelőtt mallban voltunk a kicsivel, délután meg elmentünk a Targete de cask egy fél órát, körbenézte a jétékokat mg felpróbálta a napszemüvegeket. :D Este gymbe: 8km-t futottam majd mentem pilatesre. Az Nici úgy hiv, hogy "long legs". :D Csináltunk sok gyakorlatot combra, úgy hogy nekidőltünk a falnak és le kellett menni guggolásba. Hát mindenki nyögdécselt meg szenvedett. Óra végén megdicsért és azt mondta sokat fejlődtem. 9-re estem haza.




 
 
 
Augusztus 13. kedd
 
Reggel a Rosiet vérvételre vitte a Jenifer, mikor hazaértek nem is mentünk sehova, itthon játszottunk.



 De kellett még vizeletminta is, igy megpisiltettem és beletettem aki műanyag pohárba és mentünk vissza a laborba délután leadni. Hát kicsit máshogy nézett ki itt a laboros rendelő, mint Kiskőrösön. :D Utána bementünk a központba megnézni a kacsákat meg játszani a játszótérre. A Rosie sokkal jobban szereti lökni a hintát mint ülni benne. Épp egy kisbabát lökdösött a hintába mikor mondtam neki, hogy lassabban de a kisfiú anyukája mondta, hogy áá nem baj, 11 tesója van, már megszokta. Én elcsuklottam és visszakérdeztem, hogy ne haragudj de mennyi gyereked van, azt mondja: 12. És az összes ott volt a játszótéren. A legnagyobb 15 lesz, a legkisebb 8 hónapos. Na basszus, az igen mondom. De és az anyuka tök jól nézett ki, csinosan, beszáritott szőke haj, amit akarsz. Elkezdtünk beszélgetni és amúgy tök jó fej nő. Mondta, hogy a környéken sok au pair van (Eastportban lakik, ami Annapolis leggazdagabb része), de ő az egyetlen anyuka aki nem dolgozik, mert ennyi gyerek mellett nem tud, és nincs au pairjük, hanem a nagyszülők segitenek. Kérdeztem és mondta, hogy mindig nagy családot akartak a férjével. De azért tényleg nem volt semi, ahogy körbenéztem és egyforma ruhában a fiúk, lányok 12-en növekvő sorrendben, merthogy egyik után jött a másik. Én a 3 gyereket alig birom néha összeszedni, itt akor milyen lehet egy reggeli készülődés, atyaég. De tényleg egy nagyon jó fej, normális anyuka volt. Mondta, hogy a strandokon sok a magyar és bolgár lifeguardos fiú. Este megint pilatesre mentem.
 


 
Augusztus 14. szerda





 Reggeli,a mit már ezer éve ettem is hiányzott: oatmeal

 
Ma délelőtt elmentünk a Jeniferért a munkahelyére 11-re, mert fogorvoshoz volt időpontja, de nem kellett érte mennünk mikor végzett mert közel volt hozzánk és szép volt az idő, igy azt mondta hazasétál. Elvittem a Rosiet a városba egy fagyira meg persze megint a játszótéren kötöttünk ki. :D

 




 Este sok sok idő után véééégre kint futottam, bár a felkészülés pont nem kellemes részét, a sprint/kocogás váltást. A Navy Memorial Stadium körül futottam, ahol vannak kellemes kis emelkdedők is. Olyan jó volt nem a futópadon hanem a friss levegőn futni, persze azért izzadtam rendesen, hiszen meleg páráa volt, de nem az az elviselhetetlen kategória.

Voltak a takaritónők is ma, hát igen kicsit szebb ilyenkor a szobám :D



Vacsi:

 
 
Augusztus 15. csüt
 

Ma is normális idő volt, nem kánikula igy szinte az egész napot a szabadban töltöttük a Rosieval. Délelőtt a kis triciklijén tolta és mentünk a hozzánk közeli játszótérre, délután pedig a központi játszótéren voltunk.
 

 

Adrival tudtam egy kicsit skypeolni mikor hazaértünk, de nem sokat, hiszen a kis energiabomba most már nem alszik délután, igy cask egy 15-20 perces csendespihenőre szoktam betenni. Na de ami este történt.... Hatra mentünk a Jeniferért az irodához,  de nem jutottunk el, mert a Chinquapin roadon mikor a lámpáknál beállt a sor, belém jött csaj hátulról úgy, hogy nekilükött az előttem lévő kocsinak is, úgyhogy a mi kocsink elől hátul kapott. Hát nem mondom jól megijedtem, még jóhogy a Rosie is rendesn be volt fent is csatolva a gyerekülésben mert néha kikapcsolja magát. Kiszálltam megnézni, hogy jól vannak-e a mögöttem lévő kocsiban. A csajszi autójában kinyilt a légzsák, kikászákódott... egy 50 kilos szétrdogozott fejű kb. 20-21 eves kiscsaj lehetett, vagy be volt rúgva vagy nem tudom, de nem volt százas az biztos. Hivtuk a rendőrséget, aki az egész balesetnek a fénypontjává vált. Merthogy jött is egy rendőr, nem is akármilyen. Én még angolul is elfelejtettem....Megkért, hogy álljunk át az út túloldalán a parkolóba. Úgy is tettünk majd jött kérte a papirokat én meg vörös fejjel cask mekegtem makogtam. 5 perc múlva odaért a Jenifer is, akit elhozott az egyik kollégája, mert a Michalt hivtam, hogy nem tudunk érte menni. Na tehát felvették az adatokat, tőlem is kérdezte a rendőr, hogy mi volt, de nem nagyon tudtam koncentrálni....Mikro végeztünk a pasi megadta a számát, hogyha bármi kérdésünk van hivhatjuk..... hát nekem lenne pár kérdésem pl. Are you married??
 
Este elmentem cask egy 5km-t futni, majd mikor a vacsi után mosogattunk a Jeniferrel és szóba jött megint a baleset, nem birtam magamban tartan a kérdést, hogy ugye nem cask én vettem észre, hogy ez a rendőr enyhén szólva is jól nézett ki. Ő is mondta, hogy úristen nagyon durva és nézte nem volt gyűrű az ujján, na erre elkezdtünk röhögni. Mondtam a Jenifernek, hogy nem mertem hamarabb felhozni, nehogy azt higgye nem koncentráltam eléggé a helyszinen a történtekre, de muszáj volt megkérdeznem. Na el is tettük a számát. :D Julyával kimentünk még este egy fagyira.
 
Augusztus 16. péntek

Semmi extra, délelőtt mostam majd játszótér, délután kint voltunk az udvaron, körmöt festettünk ilyesmi. :D

 
 Ezt a képet ma csináltuk, a kedvencem:


 Este nézelődni voltam a mallban meg az outletben vettem egy hajsütőt 15 dollárért. :D

Augusztus 17. szombat

Reggel skypeolással indult a nap úgy, hogy a mama is otthon volt, igy ot is láthattam. Délelőtt még kitakaritottam a családi kocsit de úgy, hogy egy óráig cask porszivoztam. :D Futás is volt, méhozzá ma  16 km, de nem kint hiszen nagyon meleg volt, hanem a gymben futópadon. Este tengeri ételek voltak vacsira kint a teraszon úgy, hogy a szomszádok is átjöttek. Vettek  Michaelék egy rengeteg homárt meg dobozban rákot és megfőzték az összeset. Én persze azt se tudtam, hogy kell enni, de megmutatták, hogy kell felnyitni és kihámozni a húst. Olyan volt, mint a Micsoda Nőben a Julia Roberts mikor elment az étterembe. :D Ez amúgy tipikusan az a fajta kaja, amit egész este eszel és nem laksz jól, hiszen meg kell küzdened a kis falat húsért. Olvasztott margarinba mártogattuk, meg volt hozzá főtt kukorica is. Az este folyamám a Victoriának besütöttem a haját meg kifestettem minden lánynak a körmét.




 


Ezek élnek még....mielőtt bele nem kerültek a forró vizbe:



 



 
 







 Vacsi után én is elkészültem hiszen estére buli volt megbeszélve méghozzá úgy, hogy az Alex és Dylan is jottek Baltimoreból, hiszen a Dylan köv. héten költözik Californiába és még el akart jönni egyszer Annapolisba. Jó volt, kint ültünk a Pussersben a waterfrontnál, söröztünk, meg beszélgettünk és mindenki mondott pohárköszöntőt. Aztán eljött a búcsú ideje, elköszöntünk Dylantől és sok szerencsét kivántunk neki, hiszen feladja az egész itteni életét, hogy megvalósitsa az álmait. Még táncoltunk a Julyával és Alex-szel, de persze megint kirugdostak minekt fél kettőkor. Hát nem meglepő módon megint egy élelemellátó egységnél kötöttünk ki, mégpedig a bártól 2 perc sétányira lévő pizzázóba, ahol mindenki magáévá tett egy nagy szeletet ezzel is csökkentve az esetleges másnaposság tüneteit. Még ültünk a kikötőben beszélgettünk de aztán egy óra múlva indultunk is haza.


 
Ez egy igencsak jóféle koktél volt...







Augusztus 18.

Igazi lusta vasárnap volt, mostam, pihiztem, na jó meg gymben voltam kicsit tornázni. A tegnapi hajamból ez lett. de nekem még ez is tetszik:




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése