2013. július 17., szerda

Új otthonom: a Smith család és Annapolis

Julius 2-án tehát megérkeztem az új host familymhez, akiknél innentől kezdve egy évet fogok eltölteni, igy meg is válaszoltam azt a kérdést, hogy mikor megyek haza. Ez igy is let megbeszélve, igy fair velük szemben is. Ők ismeretlenül is nagyon sokat segitettek nekem már, ezért én cserébe megigértem, hogy maradok egy teljes évet. Néhány szót a Smith családról. Bár még nem láttam bele igazán a mindennapokba, de persze Anita által nagyon sok mindent tudtam már. Egy nagyon klassz háromgyerekes családról van szó, ahol a szülők iszonyat jó fejek, kedvesek, segitőkészek az egész csaléd pedig irigylésreméltó. Jenifer 38 eves és jelenleg könyvelőként dolgozik. Nagyon segitőkész, önzetlen, tele van energiával, és a munka után cask a gyerekeknek szenteli az idejét. Három gyerek után én is megirigylem az alakját, gyönyörű szép, hosszú barna haja és bababőre van. A Michael 53 eves, nyugdijazott, hiszen évekig a hadseregben szolgált, most pedig tanácsadással foglalkozik, sokat utazik a munkája miatt. Nagyon fegyelmezett, kimért, jó értelemben szogorú ember, ugyanakkor nagyon humoros és laza is egyben. Nagyon jó párost alkotnak a Jeniferrel. Michaelhez még egy meglehetősen fontos információ, hogy nagyon jól főz. Most ez itt cask egy kis megjegyzésnek tunic, de majd meglátjátok miről beszélek. Ez a hobbija, azaz a főzés, vendéglátás. Imádja tervezni, hogy mikor mit eeszünk, bevásárolni hozzá, megfőzni, kiválasztani a hozzá passzoló bort. Itt nem lesznek olyan problémáim, mint az előző családnál. Jah és előre szólok,a blogom innentől kezdve olyan 20-30 %-ban át fog csapni gasztronómiai bloggá, mert mindent dokumentálok, hiszen olyan kajákat eszek itt, amiket nemhogy nem ettem még, de azt se tudtam, hogy létezik. Mivel imádok enni, ezért velem is csakúgy mint Anival jól járt a Michael. A gyerekek: Rose most lesz július végén 3 eves, Adeline novemberben tölti az 5-öt, a Victoria pedig most a napokban a 8-at. Tündérbogár szőkehajú kislányok. A Victoria nagyon okos a korához képest, sokat olvas, és néha olyanokat mond, hogy magma is meglepődöm honnan tudja, Az Adeline a kis vékony izgága, ő tipikus középső leány, néha sokat pörög, de imádnivaló. A Rosie pedig a 3 eves kis csibész, aki most kezd megtanulni egyszre szebben beszélni. Nagyon jó testvérek, cask a szokásos tesvérháborúk vannak, amik máshol is. :D
 
 
Annapolisról bemásolok pár infót. Elöljáróban annyit, amit már régebben is irtam, hogy úgy néz ki mint egy horvát kikötőváros. Gyönyörű, nyáron iszonyat meleg van, télen meg nem lesz olyan hideg, mint Chicagoban. Baltimore és DC is közel van. Elég kicsi ahhoz, hogy ne legyen nagyvárosias, viszont elég nagy ahhoz, hogy pezsegjen főleg nyáron. Egy valamit kimelnék, ami imádok benne, és ezt a szülők is mondták, hogy elsőszámú szempont. Minden, azaz minden max. 15 perc autóra van, de inkább olyan 5-10 perc.  Az iskola, a kórház, mozi, plaza, fitness, downtown stb, minden. Magyarul nem a forgalomban ülve töltöd az idődet, de mégis kertes házban laksz. Nagyon klassz. Na néhány hasznos info
 
Annapolis az Amerikai Egyesült Államok Maryland államának fővárosa és Anne Arundel County megyeszékhelye. Népessége 36,408 fő (2006. július). A Chesapeake-öböl partján fekszik a Severn folyó torkolatánál, 42 km-re délre Baltimore-tól és 47 km-re keletre Washingtontól. A város átmenetileg az Egyesült Államok fővárosa is volt 1783-1784-ben. Itt található a St. John's College.
 

 
 
Az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiáját 1845-ben alapították a Severn erőd helyén. Ma a folyótól visszanyert területen áll a Chesapeake-öböl partján. Erről beszéltem már soskzor,  hogy tele van város fehér ruhás navys srácokkal.

 

Annapolis éghajlata nedves szubtrópusi meleg nyarakkal és enyhe telekkel. Az alacsony tengerszint feletti magassága és a közelsége a Chesapeake-öbölhöz befolyással van az éghajlatára, a telek és a nyarak is enyhébbek, mint a szárazföld belsejében, mint például Washingtonban
 
A Maryland State House a legrégibb folyamatosan használatban lévő kormányhivatal az Egyesült Államokban. Építését 1772-ben kezdték, és miután az amerikai forradalom kitörése miatt a munkálatok egy ideig szüneteltek, 1779-ben fejezték be. Ciprusgerendákból emelt kupolája a legnagyobb fakupola az országban, elemeit kizárólag facsapok tartják õssze. A Maryland State House adott otthont az Egyesült Államok kormányának 1783. november 26. és 1784. augusztus 13. között. 1783. december 23-án itt mondott le hadseregparancsnoki tisztéről George Washington, és itt ratifikálta a kongresszus 1784. január 14-én az amerikai forradalmat lezáró párizsi békeszerzôdést. Ezáltal Annapolis lett az USA első békebeli fővárosa.
 


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése