2013. április 15., hétfő

Eső eső eső...

Április 7. hétfő

A délelőttöt egy kis tanulással meg Friends nézéssel töltöttem, úgy gondoltam ma nem mozgok, hiszen néha pihenni is kell. Aszkával skypeoltam sokat, jó volt. Mindig sikerül megnevettetnünk egymást. Délután mikor hazajött a William és kész volt a házival, kimentünk jétszani. Annyria jó idő volt, hogy melegem volt kabát nélkül is. Dobáltuk a focilabdát, úgy látszik ezt nem unja meg sosem. Aztán négykor mentünk az Anaért. Hatra vittük a Williamet edzésre. De hogy ne unatkozzon addig az Ana, kitaláltuk, hogy menjünk bringázni. Elkértem a Mary cangáját, felmpumpáltam és elindultunk a strandra. A különbség annyi volt 2 órával azelőtthöz képest, hogy kb. 5 fokra lehűlt a levegő, és szarrá fagytam még kesztyűben és sapkában is. De lementünk a tóhoz és vissza. Mikor hazaértünk a Greg is épp állt be a garázsba és cask úgy lazán odaveti, hogy nem less otthon hétvégén péntektől vasárnapig. Magyarul én dolgozom. Is that OK? Hát hogyne, persze. Ennyit arról, hogy a Katival egy hónapja tervezzük, hogy találkozunk és elmegyünk bulizni. Na de idő volt, igy ahogy letettük a bicajt, már mentünk is a Williamért. Nem kellett kaját csinálnom, mert a Greg hozott vacsorát. Hamburger, sült krumpli, csirkeszárnyak meg saláta. Hát sikerült jóllaknom. Utána a Greg megint elég érdekes stilusban kérdezte, hogy megcsináltam-e a csapomat. Mondom neki, hogy nem. Fél kilenckor lejött és tiy perc alatt kész volt. Kitelerte és kiszedte belőle a koszt. Este még Ani aztán alvás.
 
Április 8. kedd
 
Nah megint érdekesen indult a reggel. Hiszen már két napja figyelt a konyhapulton egy bevásárlólista + irtam, hogy tankolni kell. MIndehhez kaptam 100 dollárt annak fényébn, hogy cask benzinkúton szoktam otthagyni 70-80 dollárt. Jól van mondom engem mér kurvára nem érdekel, azt veszem meg amire adnak pénzt. Igy megvettem a legszükségesebbeket: hot-dog, kifli, husi, gyerekeknek suliba snackek, de pl. üditőt meg ilyeneket már nem tudtam.  A boltban van egy fogyatékos pasi, már olyan 40 körül lehet, de az mindig úgy megörül nekem. Már messziről kiszúr a boltban és mosolyog, odajön köszönni. Jó érzés, hogy ilyen örömet tudok nei szerezni cask azzal, hogy megállok megkérdezem hogy van mosolygok meg integetek. A bolt után felpakoltam egyszerre három csekket a számlámra, igy egész kellemes összeggel gyarapodott a számlám. Utána 75 dollárért  megtankoltam. Utána még a könyvtárba is elmentem, kihoztam a Fifty shades darkert. Bár mondtam, hogy nem akarom elolvasni a második kötetet, mégis furdal a kiváncsiság mi less a sztori vége. Még egy 20 perces tornár bepréseltem az időmbe de aztán már mentem is a gyerekért. Az edzést törőlték hála depis borús szakadó esős időnek. Igy a délutánt a gyerekek otthon töltötték. A William dolgozott a state projecten, az Ana is tanult. Én meg lent vártam a vizvezetékszerelőt, mert reggel elromlott a mosógép és folyt a viz. De végül nem jött senki. A gyerekeknek csináltam tojásrántottát meg bacont piritóssal, igazából ez reggelinek való, de izlett nekik. Bár a Greg is otthon volt a korán már, elment a Maryvel konditerembe, aztán megvacsoráztak ketten. Este kb. 10 perc volt a gyerekeivel töltött idő, majd elment aludni. Anita és alvás.
 
Április 9. szerda
 
Olyan nyomorék idő volt, hogy hihetetlen. Az a fajta, mikor fel sem akarsz kelni az ágyból, hanem egész nap feküdni is filmezni. Hát nem is siettem el a délelőttöt. Mikor lerendeztem a gyerekeket visszafeküdtem az ágyba és spanyoloztam kicsit. De aztán felkeltem és skypeoltam Aszkával. Majd pedig egy óra netezés után megrendeltem egy új futócipőt hihetetlen jó áron. Az előző is jó még, de azért benne van már több mint 1000 km, úgyhogy ajánlatos újra cserélni. Jaj én úgy varom, mint valami gyerek a karácsonyi ajándékot. Mondtam is anyunak, hogy más csajt a magassarkú cipők hoznak igy lázba én meg legszivesebben az összes futó- és egyéb sportcipőt felvásárolnám mert annyira jóók. Ez a cipő otthon 35 000 Ft én pedig a feléért veszem itt ráadásul minden cipőre ingyenes kiszállitás volt. Szóval ime a gyönyörű Nike Lunarglide 4 futócipellő (persze nem tudtam végleg elszakadni a rózsaszintől:



A délutáni fociedzés megint elmaradt, de a kislánynak volt futóedzése délután. Mikor hazajöttünk mindkettő elvolt a szobájában, házit csináltak meg tanultak, én pedig vártam lent a konyhában a szerelőt, aki meg is jött. Este még tornáztam egy fél órát, majd Anita és alvás.

Április 11. csütörtök, A magyar költészet napja

Ma van a magyar költészet napja, hiszen ezen a napon született József Attila. Nekem az egyik kedvenc kortárs költőnk Varró Dániel és azon belü is a Szivdesszert kötetét szeretem a legjobban. Ha esetleg még van olyan aki nem olvasott bele, az mindenképp tegye, mert megéri. Nehéz is választanom verset belőle, mert az össes annyira jó, de ez az egyik kedvencem:
 
 
Varró Dániel: Reggel
 
mért reggel fut a háton végig a rémület ujja
gőgünk láncingét mért reggel veri át
fürge nyilával a kétség csördül a vekker a reggel
bús hadi kürtje hahó ugrik az én gyönyörűm
vesz papucsot macisat hamar oldja le szép derekáról
két ölelő karomat fut ki pisilni hamar
mért reggel jut eszünkbe hogy elhagy a nő kit imádunk
hallva az ágyból az új nap csobogó zajait
míg cseng távoli rétek csendje fülünkbe szemünkről
most veszi játszva csak el puha lánytenyerét a halál
kint fütyörészik a víz és vígan pittyen a mikró
bögrék és kanalak összeütődnek és ím
instant oldódik kakaópor a tejben a vízben
kávé és teafű rebben ezerfele szét
mert négyféle nedűt hörpint föl ilyenkor a drága
kávét dzsúszt kakaót gyömbér ízű teát
csészefülek félénken az ujja köré tekerednek
nyújtja nyakát a fiók tátva a csőre felé
bújj még bújj ide még nyomj csókot a számra te drága
forrót és hideget édeset és keserűt
vagy csak az ujjbegyedet húzd végig az ajkamon egyszer
nem lehet ó tudom én nincs neked arra időd
nincs neked arra időd cica fut ki a kádból a víz már
futsz ki a kádhoz ezért módszeresen mosakodsz
arc fül nyak hát kéz láb intim részek a sorrend
mindet megmosod és megtörlöd bekened
arckrém kézkrém bőrfeszesítő krém meg ilyesmi
s már kezed illatosan száz bugyi közt kotorász
melltartót veszel és igazítod benne a melled
festett fürtjeidet kunkorítod kifelé
most ez a szoknya vagy az és a pink top ehhez hogyan illik
és hogy a blézer a blúz a szőrgalléros izé
mért hat reggel a testnél meztelenebbnek a lélek
mért vacog úgy miután partra sodorja az éj
hol van a nap mi süttötte a szél hova fújta ruháit
álmok gyöngyeivel vállán mért vacog úgy
most a harisnya jön itt nejlon vagy necc az a kérdés
az nem időszerű még erről a szem leszaladt
nincs egy percnyi időd hiszen annyi a tennivaló még
szemhéjpúdert kell tenni szemedre lilát
szempillát bodorítani festeni rúzzsal a szádat
gyűrű csatt divatos hajgumi fülbevaló
egyetlen vakító kincsem te vagy énnekem édes
érted hagytam el én egykor a fél szememet
érted jöttem idáig e völgybe bicegve falábon
ások a mélybe le most nyitva a láda üres
nincs meg az autókulcs kiabálsz macikám hova tettem
nem láttad valahol jársz kipp-kopp föl-alá
nézed a tegnapi táskát nézed a tegnapelőttit
nincs meg nincs meg a kulcs szépek a szádon a csék
hát hogy utálom a sok kollegádat egész nap a cégnél
ó hogy gyűlölöm én délben a pizzafutárt
mert neki rúzsos a szád és a lábfejeden neki billeg
a gonddal kipucolt francia női cipő
mert neki vagy szép mert neki mondod a cséket olyankor
négy fal közt lakom én meglett végül a kulcs
meglett végül a jó retikülben volt a helyén csak
ott volt pont legalul rajta a két telefon
négy fal közt lakom én hova nem süt a nap se be reggel
egyetlen cicomám fénysugaram te vagy és
zsebkendő szemüvegtok a tárca a jogsi a fésű
gyorsan megcsókolsz rám mosolyogsz kisietsz
elmész zacc kakaócsík ennyi marad csak utánad
ujjnyi a dzsúszból pár pöndörödő teafű 
 
 
Sajnos itt az idő továbbra sem javult. Ahogy mondták is a helyiek, az április az esőé. Ma is egész nap esett és fújt a szél. Futni nem tudtam elmenni. Na de reggel megint mi volt! Nem igaz, hogy minidg történik valami velem. Szóval nekem mondta a Greg, hogy még ne használjuk a mosógépet. Mondom ok. Viszont reggel a Mary bekapcsolta és betett egy adagot. Hát nem kellett volna. 8-kor megyek le a szobámba és azt hittem elájulok. A szobám felét 2 centis viz boritotta, mivel a zuhanyom lefolyojójából jot fel a viz. Na mondom fasza, már cask ez hiányzott. Rohantam fel szólni a Marynek, az meg jott le. Elkezdtük felmosni a vizet, felhajtottuk a szőnyeget meg elhúztunk mindent. Aztán elment a boltjába és hozta a wet and dry vac-et ami a vizet is felszivja. Na ezzel már jobbak voltunk és az ajtót is nyitva hagytam egész délelőtt. Na de a szőnyegem az eddig is már elég gáz volt most aztán még szarabbul néz ki. Igazán vehetnének egy újat. :D Délután megint elmaradt az edzés. Helyette elmentünk a boltba vennia Williamnek a másnapos sulis pizzapartira üditőt. Elmentünk a könyvtárba aztán pedig a Donkin Donutsba. Csináltam nekik hot-dogot, aztán pedig a szokásos program este. Fél kilenckor alvás a Williamnek és végre én is végeztem.
 
 
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése