2013. április 9., kedd

Meggyógyultan

Túlléptem már az 50. bejegyzést, ezért úgy néz ki 100 alatt nem leszek ebben a blogban. :D

Április 1. hétfő
 
Na már itt is van az április. Tegye fel a kezét, aki ezen néha ugyanúgy kiakad mint én. Mármint épphogy megszoktam, hogy 2013, és már a negyedik hónapnál járunk.
 
Jelentem már gyógyulok, már cask köhögés és orrfújás volt, de persze le voltam még soványodva és nem sok erőm volt. Igy ezt a hetet a teljes gyógyulásnak szántam. Sajnos az antibiotikum tette a dolgát, úgy kikészitette a gyomrom, hogy egész nap fájt és égett. Útálok ilyen erős gyógyszert szedni, de nem volt más választásom. Visszazökkentem a munkába is. Reggel keltettem volna a Williamet de már 5-kor fent volt, nem csoda hiszen vasárnap este kidőlt korán. Úgyhogy reggel már letusolva nyomkodta az ipodját. Újra kapott házit is, hiszen a tavaszi szünet előtt hát nem nagyon szakadt meg a tanulásba, de most ellátták rendesen. Dálután igy fent voltunk a szobájába, ő csinálta házit én meg olvastam. Aztán leellenőriztem, amit csinált. Most tanulják a törteket, meg hogy hogyan kell egyszerűsiteni. Úgyhogy kibővitettem a szókincsem olyanokkal mint equivalent fraction vagy least common denominator. :D Mikor már az Anna is otthon volt és végeztek a házival, kimentünk az udvarra futni. Mármint gyakorolták a sprinteket én meg mértem az időt. De olyan nagyon hideg volt kint, hogy fél óra után ők is átfagytak és bejöttünk. Még elmentünk a boltba hot-dog kiflit venni, igy hétfőn a szokásos hot-dog+ saláta vacsi volt. Most már én is ettem rendesen, hiszen a melegitő nadrágot úgy kellett már utánam rúgni, a farmer meg öv nélkül leesett rólam, a fejem meg mint egy behorpadt hörcsögé. De persze visszajött az étvágyam, igy pótoltam rendesen a kalóriákat.
 
Április 2. kedd
 
Délelőtt Pencake house-ba mentünk a Julieval és a német barátaival. Ettem 5 kis palacsintát juharsziruppal, pedig reggeliztem is otthon. A kocsiban még mindig nem volt olaj, már úgy egy másfél hónapja mondtam a Gregnek, hogy kell bele. Gondoltam engem már nem érdekel, ha megállok az autópálya közepén akkor megállok. Nehogy már ez is az én gondom legyen. Persze mondta, hogy vegyem meg az olajat és majd ő beletölti. Ettől a héttől kezdve már a tavaszi szezon van a fociban, igy a mindkét gyereknek heti két másfél órás edzése van, plusz az Anának kedd-szerda-csütörtökön délutáni futása a suliban. Úgyhogy 4:50-re mentem érte a suliba, majd hatra vittem edzésre a Williammel, onnan mi hazajöttönk és fél nyolcra mentünk vissza érte. A rizst már megfőztem délután igy este cask gyors kisütöttem nekik kát szelet húst és az volt a vacsorájuk. Anitával skypeoltam majd egy kis Friends és aztán alvás.
 
Április 3. szerda
 
Na az egyetlen, ami még nagyon a betegségemhez köthető az az, hogy olyan szinten vagyok fáradt, mintha fejbevágtak volna. Mint valami beszivott zombie kóvályogtam egész nap illetve egész héten. Ahogy hazaértem regge a buszmegállóból fél kilenckor már feküdtem vissza az ágyba és délig aludtam. Na mondom fasza, igy aztán jól töltöm a szabdidőm. Összeszedtem magam és elindultam a Costcoba vásárolni kaját, de motorolajat a Wallmartba vettem, mert ott volt kisebb kiszerelés. Nah az mondjuk vices volt. Mivel fogalmam nem volt milyet kell venni, a kesztyűtartóból kiszedtem a kocsi gépkönyvét és az első csávóhoz aki Wallmartos pólóban volt odamentem. Szegény kis mexikói gyereknek annyit mondtam, hogy elkéne egy kis segitség mert fogalmam sincs milyen olaj kell. Aztán rendes volt és megmutatta milyen kell. Nah de ami ezután jött! Hát az történt, hogy Lake Forestben megálltam egy 4-way stoptáblánál. Előttem egy Lexussal a nő elindult, de aztán ráfékezett én meg későn fékeztem és rohadt lassan de végül is nekimentem. Na mondom már cask ez hiányzott. Abban a 2 másodpercben lepergett előttem a kép, ahogy minden pénzemet a biztositó lenyúlja, ahogy üvölt velem a Greg és ahogy csomagolok haza. Kiszállt a nő meg én is, és mondta, hogy megkarcoltam a kocsiját. Annyi volt, hogy elől a kocsimnak a rendszámtábláján a kát csavar hozzáért a lökháritójához és lett 2 3mm-es szürke potty. Mondtam neki ok, de álljunk félre a parkolóba, mert feltartottuk kb. az egész város forgalmát. Én akkor már úgy le voltam sápadva, hogy a kabátommal egyszinű volt a fejem. Kiszálltunk megint a parkolóban és mondja nekem a nő, hogy megkarcoltam a kocsiját. Kérdezi, hogy van-e  biztositásom. Na és akkor én ott elkezdtem játdszani a hülyét és mondtam, hogy hát igen biztos, nem tudom, ez nem is az én kocsim, hanem a host family-é, én cask egy babysitter vagyok. Persze amúgy, hogy van biztositás, de tudtam, hogy nekem ez nagyon drága less... Nah és akkor kérdezte a nő, hogy nem idevalósi vagyok ugye, mondom jah. Elkezdi, hogy tudod mit jókedvemben vagyok, felejtsük el az egészet. Amikor ezt kimondta, megjelent egy rendőrautó az úton és odakiált a nő a rendőrnek, hogy álljon már meg. Na bazmeg!!!!! A rendőr lelassitott lehúzta az ablakot. A nő mondja neki, hogy mi a helyzet a rendőr meghát cask annyit tudott tenni vagyis mondani, hogy be kell menni a rendőrségre reportot tenni. Nah mondom kurva jó. S gyerekért 10 perc múlva már mennem kellett, itt meg rendőrségről beszélnek. Elment a rendőr, a nő még téblábolt egy percet, de szerintem belátta, hogy annyira minimális a karc, hogy nki se volt kedve elmenni a rendőrségre ezért. Azt mondta, nem akarja, hogy elveszitsem a munkám és persze mindkettten tudtuk, hogy van a 500 dolláros deductible amit nekem mindenképp fizetnem kellett volna. Szóval mondta, hogy felejtsük el. Hát nagyon megkönnyebültem, de persze egész nap görcsbe volt a gyomrom, mert tényleg nagy gáz kett volna, ha nem ilyen rendes, hanem elkezd cirkuszolni. Nyilván otthon meg nem dicsekedtem a Gregéknek milyen ügyes voltam. De tény, hogy szerencsésnek szerencsés. Este még átmentem Deerfieldbe a Starbucksba találkozni a többiekkel, főleg merthogy a Julienak megérkeztek a barátai és verge találkoztam velük. Ők még este 10-kor indultak a Mekibe enni, na mondom én azt kihagyom köszi. Igy negyed 11-kor már otthon is voltam és alvás.

Április 4. csütörtök

Nah bármennyire is nehéz volt és nagyon szar volt elkezdeni, de összeszedtem magma és tornáztam fél órát. Persze 2 hét tespedés után és pár kilóval kevesebben, ami persze mind az izmokból ment le, hát majd meghaltam. De utána már jobban éreztem magam.  Ezért nem szeretek kihagyni ennyit, mert borzasztó nehéz visszarázódni. Sajnos ez a csütörtök most nem olyan volt, hogy 5-ig semmi dolgom, hanem rendesen 3-kor mentem a Williamért, és 4:50-kor az Anaért. A Mary mondta, hogy jó lenne ha edzés előtt ennénk és nem 3/4 8-kor mikor hazaérünk. Persze nem igazán értettem, ha igyis úgyis főz, akkor miért nem tud megint úgy, hogy nekünk is jusson. Elkezdi együnk valami szendvicset..na mondom kösz. Csináltam a gyerekeknek baconos majonézes salátás szenyót, amit olyan 5 után megettek. Elvittük az Anát, majd amig neki tartott az edzése a Williammel kint dobáltam a focilabdát.



Aztán hazahoztuk az Anát. Hazaértünk és tök jó illatok voltak, mivel a Mary steaket sütött zöldségekkel, és kettesben kajált a Greggel a komyhába. A kocsiban a gyerekek kérdezték, hogy mit csinálok vacsira. Mondtam nekik, hogy igazából semmit, hiszen az lett volna amit edzés előtt ettek. Na mindegy szeteleteltem fel még almákat nekik, amit megettünk. De akkor is felháboritónak tartom, ahogyann a Maryék esznek a konyhában, szerencsétlen Ana meg jóhogy megéhezik másfél órás edzés után amit végigfutnak. Egyszerűen nevetséges. Este a Williammel bolondoztunk mert nem akart fogat mosni én meg megfogtam, a hátamra dobtam és kivittem. Ő meg kiabált. :D :D

Április 5. péntek

Délelőtti project tavaszi kabátot találni. A feladat teljesitése sikertelen volt, de ez persze nem azt jelenti, hogy nem vettem semmit. :D Többek között egy kék nyári ruhát 10 dollárért a Forever 21-ba meg pólót 4 dollárért. Hát igen, hoztam a formám. De kabát az sajnos nem jött össze. Bár amilyen bolond az időjárás lehet nem is kell hiszen télikabát után egyből polo lesz láttunk már erre példát otthon is. Mikor hazaértem megettem a maradék steaket a zöldséggel, nagyon fincsi volt. Meg körmöt festettem tavaszi hangulatban.


A délután érdekes volt.  Egyik gyereknek sem volt semmi programja, és megkértek hogy menjünk el a Sweetsbe milkshaket venni. Jó el is mentünk de háromnegyed ötkor már hazaértünk és a Maryt szerintem rohadtul idegesitette, hogy otthon vagyunk ezért kitalálta nekünk, hogy menjünk le a strandra egy órát játszani. Jó ok lementünk de igazából majd megfagytam olyan hideg volt, de legalább a gyerekek élvezték. Egy háromnegyed óra múlva már teljesen átfagytunk mert a nap is elbújt a fák mögé meg a kezünk is kesztyű nélkül igencsak átfagyott. El akartam még menni velük a könyvtárba, de volt már zárva igy kénytelenek voltunk hazamenni. Mondjuk ót közben az Ana mondta a kocsiban, hogy a Mary nem fog örülni és ki fog találni valamit, idézem "to kick us out of the house." Erről ennyit. Hazaértünk és igazából még fent játszottunk a szobában. De már elég nyűgösek és éhesek voltak hét körül és a társasjátékot meg abbahagytuk mert én megsértődtem és mondtam nekik, hogy úgy nem vagyok hajlandó játszani, ha közben az ipodot meg a telefont nyomkodják. Végül nyolckor megjött a pizza, amiből megintcsak sikerült szolidan egy hat szeletet megennem. Egyet a Chicago styleból ( a képen a hátsó) és egy ötöt a vékony tészttás szalámisból. Tudom mondtam már, de minden túlzás nélkül a legfinomabb pizza amit valaha ettem. Megunhatatlan.

 
 
Volt arról szó, hogy megyünk este bárba Juliékkal de én olyan fáradt voltam, hogy nem nagyon lett volna erőm és hát eléggé be is kajáltam. :D Fél kilenckor hivott a Julie, hogy mit csinálok. Mondom pizsamagatyában és pulcsiban Friendset nézek. Mert mondta, hogy mindenki fáradt és senkinek nincs kedve menni. Mondom jó ok, nem baj, nekem sem. Igy még egy pár részt megnéztem és alvás.
 
 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése