2013. május 19., vasárnap

Hangolódás

Előre szülok, ez uncsi bejegyzés less, mert a hét első felén semmi igazán érdekes nem történt, meg amúgy is már a kirándulásomra hangolódtam, De azért nagyjából összefoglalom, hiszen ne maradjon ki. :D


Május 6. hétfő
 
Én nem tudom mi van ezzel a gyerekkel, de egy angyal már napok óta. Mármint a William. Már kezdett gyanús is lenni. :D Megjött a szép idő, gyönyörű a környék. A meleggel azonban egy újabb állatfaj is előbukkant, még pedig a cabriót vezető öltönyös apukák. Mert itt egy átlag családnak 4 +/- 2 kocsija van, amelyből az egyik kötelezően egy ilyen apuci játékautója. Úgyhogy most tele velük a város. Érdekes, hogy már lassan öt hónapja élek ebben a puccparádéban, igy már fel sem tűnik néha, mikor parkolok, hogy milyen kocsik vesznek körül. :D Van itt lóvé rendesen, nah. Van itt egy étterem a sarkon, a Grille, az minden nap tele van ilyen középkorú gazdagokkal. Nem is az, hanem hogy nekik hol vannak a fiacskáik?? :D Délután Williaet edzésre vittem, Anát pedig megnéztem a futóversenyen, majd hazahoztam, este pedig vissza a Williamért.


 
 
Május 7. kedd
 
Ma is nagyon szép idő volt, de konkrétan délelőtt mint akit fejbevertek olyan voltam, aludtam 2 órát, mikor a gyerekek már suliban voltak, és alig birtam felkelni. Elmentem boltba is. Komolyan mondom most már szabályosan élvezem ezt a külföldi vagyok dolgot. Mindenhol megkérdezik, megdicsérnek, hogy jól beszélek angolul, mit csinálok itt meg minden, sokkal kedvesebbek. :D Mondtam Anitának, olyan mintha terhes lennék és mindenki sokkal kedvesebb és segitőkészebb. :D De ebből most már maximálisan profitálni fogok. :D Elmentem futni is, 9 mérföldet sikerült 1:15 perc alatt. Ennyi fért bele ma, a semminél több. Egy kicsit már elkezdtem pakolni, hogy lássam mit akarok vinni csütörtökön. :D
 
 
Május 8. szerda

Délelőtt megint aludtam, nem tudom mi volt megint ez a fáradtság. Jah lehet azért mert 1-kor feküdtem le. :D Délelőtt Targetben voltam megvenni még 1-2 dolgot, meg pakoltam össze a kisbőröndömet. Este még a Williammel kint labdáztunk meg görkoriztam , de este 8-kor mondtam, hogy most már elég menjün be. Amúgy szép nyári idő volt már ma is. Pakoltam még, aztán 11-kor alvás :D





 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése