2013. június 6., csütörtök

Buli, strand, eső, bringa stb.

Május 31. péntek

Délelőtt csak tanultam, de nem volt erőm megmozdulni, :D Délután amig a Williamnek volt a try outja elmentünk az Annának fürdőruhát venni én meg a Walmartba nejlonharisnyát, vagy ahogy Anitáék monjdák szilonharisnyát (haha), hogy este tudjak szoknyába menni. Mikor hazaértünk egy fél óra alatt gyorsan összekészültem, amig a gyerekek kint játszottak. Szokásos pizza megvolt a Ferentinobol, de visszafogtam magam, és cask három nagyon pici szeletkét ettem. Greg megint eléggé meglepődött mikor meglátott, de ez nem segitette hozzá, hogy beszélgessen is velem. Itt egy kép az esti ruhámról és/vagy hajamról.


Nah de leszartam, kimentem a fél kilences vonathoz. Na ez a miniszoknya lehet nem volt valami szerencsés választás. Mert a feketék aztán bámultak rendesen, a "Wow, look at those legs"-től kezdve volt minden. De amúgy kellemes huszonpár fok volt este, a kardigán se kellett volna. Katival találkoztam, majd mentünk a szokásos kis helyünkre, ahol sok bár van. Útközben valami suttyó arc belénk kötött, de szerencsére a legközelebbi étteremnél lerendezték a rendőrök. Mert nem szóltunk hozzá, nem válaszoltunk a kérdéseire és idegbeteg lett meg elkezdett ordibálni... Nah de ilyen paraszt feketéből van egy pár a városban, de ez a környék tele van rendőrökkel. Az egyik bárba betértünk, ahol kiültünk a terasz részre, ami az utcára nyilt. Nah ez nagyon vices volt, ahogy iszogattunk és közben sétáltak el az emberek.  



Jó volt, elröhögtünk meg dumáltunk és megállapitottuk, hogy tiszta jó úgy magyarul beszélni, hogy nem érti senki. A Katin kivűl amúgy egyetlenegyszer hallottam magyarokat az állatkertben márciusban, de ennyi, többet nem. Nah elvoltunk még táncoltunk is, de éjfélkor már menni kellett, mert a vonatom fél egykor indult. Akkor már esett az eső, de amúgy is taxival mentem volna. Ezen az uccsó vonaton ugye elég kellemes hangulatban utaznak néhányan, többek között ez a faszi, akivel egy vagonba kerültem. Na ő kivételesen az a nagyon szórakoztató részeg volt, nekem pl. folytak könnyek a röhögéstől, de az egész kocsit sikerült jókedvre deritenie, még a kalauzt is. Beult két lánnyal szemben, akiket egészen Glencoe-ig szórakoztatott, jaj szegények. Olyan jóizűket röhögött  a pali, hogy az valami hihetetlen. Kedvencem mikor jött a kaller és rászólt, hogy lábát vegye le az ülésről, de ő meg épp a kajáját ette, és odaszólt a kalauznak. hogy kérsz egy ubit?: :D Jó ez most lehet nem vices igy, de mindenki úgy röhögött. Lake Forestbe kint hagytam az autót az állomáson, igy nem kellett gyalogolnom és a két Diet Coke miatt meg izgulnom se, hogy vezetek. Ma este is bebizonyitotta, hogy alcohol nélkül is jól lehet magad érezni, mi legalábbis nagyon sokat röhögtünk és elvoltunk, és a másnap sokkal kellemesebb, cask hangom ment el elég szépen, mert múltkor a gyerek meccsét esőben vizes cipőben néztem végig és megfáztam. :-(
 
Június 1. szombat
 
 
Azt birom, hogy ha későn érek haza buliból, vagyis hogy keveset alszom, olyan mintha tök másnapos lennék reggel, pedig nem ittam semmit, szóval ennyit erről...de legalább nincs fej és gyomorfájás. Mivel nekem erre a hétvégére az volt beirva, hogy szombat és vasárnap off, én ezt elég komolyan vettem. Lényegében a reggel 9 órási vonathoz kimentem, és bementem a városba, mert mára strandot beszéltünk meg. Csak az idő valahogy nem igy gondolta. Bár rövidnadrág meg fürdőruha és polo volt rajtam, azért azt em mondanám hogy meleg volt. Olyan 21-22 fok. Mikor beértem a Katival elmentünk a nagy plázába, ő vet egy fördőrucit a Victoria's Secretben. Jaj istenem az a bolt. Ott szerintem milliós tétel ott tudnék hagyni. Elég drága viszont olyan kiszolgálást kapsz, hogy a seggedet kinyalják már elnézést. Ott egy nő bemegy mondjuk melltartót venni és minde segitséget vagy épp diszkréciót megkap. Személyre szabott kártyád van, lemérnek, külön csaj segit minden vásárlónak. Nah de aztán elsétáltunk az Oak Street Beachre és ott ledöglöttünk. Jelentem az összes lánynak aki kérdezgette, hogy vannak-e jó pasik, hogy 5 hónap után láttam először amerikaiakat, akire azt mondtuk a Katival, hogy nah jó ezek tényleg jók. Persze az összes strandröpizett. Nah azt azért lássuk be, hogy ez statisztikailag nem túl jó mutató. Úgyhogy ha nagy sokaságot nézem, akkor továbbra is gázok az amerikai pasik, mert aki nem, az meg mindig valahonnan máshonnan származik, szóval az csalás. :D Az idő is kicsit feljavult, kisütött a nap néha, sőt még meleg is volt, jött is az 50 faktoros sunblock spraym. :D Volt olyan elvetemült csávó, aki belement a vizbe, pedig szerintem olyan 17 fokos körül lehetett, baromi hideg volt....
  
A strandon skypeoltam a Norbival meg a Mártival, a de a gyerekek is beköszöntek. Megmutattam nekik a strandot. :D Nah de olyan fél három körül meguntuk a fetrengést és visszasétáltunk valami táplálékért. Mivel én egész nap egy subway-es szenyóra vágytam, igy odamentünk, mert az a legkevésébé junk és a legnormálisabb. Én olyan éhes voltam már, bevágtam a nagy footlong szendvicset csirkesonkával meg sok zöldséggel.
 
 
Mivel a Kati 4-től babysittelt, visszamentünk a lakásba ahol lakik. Mivel a Water Tower mellett egy felhőkarcolóról van szó, ahol csupa gazdagok laknak, nagyjából sejtettem mire számithatok, de azért igy is elakadt a szavam mikor megláttam ezt a lakást. A 41.emeleten található, a padlótól plafonig üvegablak, úgyhogy egy nem gyenge kilátás nyilik eléd. Minden a legmodernebb berendezés, mitnha valami magazinban let volna. Találkoztam a kis picúrral akire a Kati vigyáz, Noa, aki 9 hónapos és nagyon aranyos. Meg hát az anyuka, aki 33 eves és úgy nlz ki mint egy 20 éves kiscsaj, 40 kilót fogyott, nagyon vékony. Hát nem valami szimpi, nekem kicsit kétszinűnek tűnik, meg elvárja, hogy dicsérjük. Még el se vált, de már randira készült az új pasijával, persze elment fodrászhoz, meg ruha meg 3000 dolláros Prada táska stb... Ügyvéd a csaj, és olyan szinten gazdag, hogy az félelmetes... Kár, hogy a gyerek itt is cask disznek van, mert nem sokat foglalkozik vele, Nah de mindegy, eljátszottunk a kicsivel, de hatkor már nagyon nyűgizett, megetette a Kati és letette aludni. Én meg háromnegyed hétkor elindultam. hogy elérjem a fél nyolcas vonatot. Nah de közben úgy leszakadt az ég, hogy nekem esélyem nem volt nem szétázni. Futottam mint egy idióta az utcán, cask röhögtem magamon, mert úgy esett, hogy egy perc alatt csurom vizes lettem. A feketék meg füttyögtek az tuca túloldalán ahogy rohanok az esőben, mint egy hülye. :D Nah de elértem a vonatot, ott is néztek ém, ahogy csatak vizesen felszálltam és persze úgy tele volt, hogy cask egy fekete csávó mellett volt hely, az meg nézett, hogy honnan szabadultam. :D
 
 
Csak sajnos nem hiányzott a megfázásomnak hogy egy órát ültem a vizes cuccban... 9-re értem haza, úgyhogy ezt a day offot jól kihasználtam, nem sokat láttak ma. Épp a vacsira értem haza, mivel a Mary nem volt, ezért a Greg megint pizzát rendelt, hiszen ő semmit nem tud főzni. Megkinálni, beszélgetni, a de a Greg mondjuk még rám nézni is elfelejtett, de leszartam, leültem és a maradék két szeletet megettem, bár ők addigra már bementek a nappaliba....még jó hogy nem tudták elrontani a kedvem. ;-)
 
Június 2. vasárnap
 
Márra let megbeszélve a görkori a Dennissel délután négyre. Persze úgy terveztem, hogy reggel majd felkelek 8-kor és elmegyek futni egy nagyot. Jah, aha. 10-kor tértem magamhoz, egy kis Skype mindenkivel meg tettem-vettem jobbról balra, majd azt vettem észre, hogy lassan mennem kel a vonathoz. Egy kép a kedvenc fahéjas rágómról:


Na hát az időjárás nem volt valami barátságos. Igazából marha hideg volt. A vasútállomástól elgyalogoltam a Navy Pierbe, ott találkoztunk.


Útközben viszont összetalálkoztam az Anával, mert ő is a vonaton ült, cask nem vettük észre egymást, merthogy ők mennek vásárolni a többi német csajjal. Őszintén nem unják még?? Hányingerem van már a State Streettől és az összes üzlettől...meghogy nekik cask ez a program létezik...meg meséli, hogy most összeveszett két csaj valami pasi miatt, nah komolyan mint a gimiben..és 26 eves lányokról szó, mondtam nekik have fun, én örülök, hogy ebből kimaradok és sokkal jobb programom van helyette. A másik, hogy le voltak zárva utcák és terelték a forgalmat, merthogy egy reklámfilmet forgattak. Persze jóhogy odasétáltam amilyen közel cask tudtam és megláttam egy nagy fekete helikoptert amint az utca fölött 2 méterrel van a felhőkarcolók között és előtt meg ez a hatalmas kamera meg állványok. Tiszta izgi volt, sokan bámészkodtak. Na megtaláltuk egymást a Dennissel, de jött a rossz hir, hogy nincs görkori cask bicaj. Jó mondom az is jó, csak már nagyon rákészültem a a görkorira. Előtte még mentünk gyalog egy kört a vidámparkba meg vettük ezt a pörkült fahájas mandulát, amiből minden évben a kőrösi szüreti napokon betegre eszem magam. :D Aztán kértünk két bringát két órahosszára és elindultunk Észak felé véggig a tó mellett a bicajúton. Rengetegen futottak meg tekertek, bár olyan hideg volt, majd lefagyott a kezünk. A Lincoln Park állatkertbe bementünk mert a ott a hidról az egyik legeslegszebb kilátás van, mellettünk pl. egy párt a kutyájukkal profi fotós fényképezett. Nagyon klassz a hatter, ha valaki itt kattint egy képet.
 
 
Mellettünk meg két csaj, mondom ezek tuti au pairek és fogadtunk a Dennissel, és persze azok voltak, egy svéd meg egy dán, ráadásul az egyik itt Northbrookban tök közel hozzám. Miután visszavittük a bicajokat elmentünk enni a Portillosba, ahol én egy dupla cheeseburgert tettem magamévá. :D A fél kilences vonathoz viszont már menni kellett, oda kivitt a Dennis majd ő is ment haza, mert ő meg Chicago egy deli suburbjében lakik. 10-re estem haza a szobámba, fürdés és alvás.
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése